Utóirat, szabályok mentén

Önkormányzatunk következetlenségén sokszor, sokan mosolyogtunk, igaz, nem jókedvünkben. A társadalmi együttélés szabályai évek óta nem változtak, a rendelet alapján továbbra is számíthatunk kisebb-nagyobb büntetésre – hangulattól függően. Van azonban valami, ami ehhez a témához tartozik: egy szerény mértékű változás, finom hangú jelzésünk eredményeként.

A hiányzó házszámok néhány hónap után felkerültek majdnem az összes jelzett épületre. Igaz, parányi méretük miatt közterületről nem mindegyik olvasható. No, de, sebaj! Megvannak.

Valami azonban még ide kívánkozik, említése fontos, hogy mosolyunkat megtarthassuk. A pedagógusház megkapta a Soproni utca 6/A számot. Miért érdekes ez? Nos, azért, mert a Központi Lakcímnyilvántartó szerint Fertőszéplak területén ilyen lakcím nem létezik. Tehát ott nem lakik (nem lakhat) senki. Ezen a gondolatmeneten haladva: mind a hat önkormányzati bérlakás lakói nem létező (hamis) címen laknak. Igazolványaik valótlan címet, szerződéseik hamis adatokat tartalmaznak. Évek óta.

Történik, történhet mindez önkormányzati együttműködéssel, jóváhagyással. Ezt azért kell hangsúlyozni, mert bárki kerülhet olyan helyzetbe, amikor egy ilyen működésű önkormányzatnak lesz kiszolgáltatva. Amikor nem a szabályok szerint születik ügyében döntés, hanem kizárólag lojalitása, alázatossága lesz a döntő. Rosszabb esetben rá szabott szabályt alkotnak.

Ne röhögjünk hát hangosan, mert feltűnhet. Elég, ha kuncogunk egyet. Félénkebbeknek a mosolyt ajánlom. Tartós, jó megoldásért pedig általánosan azt, hogy 2019. október 13-án gondolják meg, hová teszik azt az egy X-et.

Kérem írja meg gondolatait!

Az e-mail címét nem adjuk ki másnak.